Sokéves hagyományt folytatva idén is az EAR Együttes hangversenye nyitotta meg Balassagyarmaton a „Zene határok nélkül” Nemzetközi Muzsikustábort, Versenyt és Művészeti Fesztivált, amely immár a 33. a sorban. Mindig fontosnak tartottuk, hogy a határok a műfajok között se állják útját a zenének, vagyis a kortársak művei utat találjanak a tábor diákjaihoz, illetve azok a mai kompozíciókhoz.
Az EAR Együttes alig fiatalabb táborunknál: 1991 óta működik, speciális profillal, amelyben hazánkban máig is egyedülálló, az élő elektroakusztikus zenében. Neve is az Electroacoustic research (elektroakusztikus kutatás) rövidítése, miközben az angol „fül” szó is kiolvasható a három betűből. Valóban, erre a zenére nyitogatni kell a fület, sőt, nemcsak a közönségét, hanem a szerzőkét is, akik a technika fejlődésével új és új lehetőségeket kapnak, miközben arra kell törekedniük, hogy ne vesszenek el a számítógépek és elektroakusztikus hangszerek úttörő hangzásaiban, hanem azokból időtálló műveket hozzanak létre. Ezt a törekvést húzza alá az is, hogy az EAR Együttes rendszeresen bemutat elektroakusztikát nem alkalmazó alkotásokat is.
Eleddig mintegy 400 kompozíció íródott az együttes számára (ez is példátlan a hazai előadó-művészetben!), de – mint a mai este is mutatta – minden hangversenyen vegyítik az ősbemutatókat és repertoárdarabokkal, tehát az EAR felelősséget visel a műhelyében, illetve annak számára írt művek iránt.
A tábor július 20-i nyitókoncertje ősbemutatóval kezdődött: Faragó Béla Szeretek holdfényben fürdeni című háromtételes triójával. Az eredetileg két fuvolára és gordonkára szánt darab itt fuvola, zongora és szintetizátor hármasán szólalt meg. A másik bemutató az együttes vezetője, Sugár Miklós újdonsága volt, de ez nem ős-, „csak” magyarországi premier volt, mivel ezt Beethoven jövőre esedékes 250. születési évfordulójára rendelték szülővárosából a világ 250 zeneszerzője egyikeként Sugártól. A megrendeléshez alkalmazkodóan néhány perces darab zongorára íródott, s szellemesen ötvözi Beethoven Waldstein szonátájának főtémáját és Sugár sajátos ritmikus világát. A mű címe: L. v. B. alio modo – tehát Ludwig van Beethoven másképpen.
A régebbi darabok közül Baráth Bálint fuvolaszólója, az Itako no arioso az EAR rendezvényén most először hangzott el. Pintér Gyula Gesztusok No.1. című műve úgy gazdálkodik a hangokkal, ahogyan egy festő adott esetben szenvedélyesen, „rögtönzésszerűen” veti fel vásznára a képet. Sugár Miklóstól meghallgattuk a Három dal Kondor Béla verssoraira című kompozíciót is, melyben az énekes felvett hanganyaggal „concertál”. Hollós Máté egy Bari Károly cigány népdalgyűjtéséből származó dalból írt duófantáziát fúvós hangszerre és zongorára – ezúttal, mint oly gyakran, Matuz István basszusfuvoláján csendült fel. A dal hangfelvételről megszólal az előadásban, s a két hangszeres mintegy reflektál is az énekes szavaira. Az est Madarász Iván Refrains című szólókantátájával zárult, amelyet mimika, artikuláció és hangrendszer-szerkezet összefüggése sajátos akusztikai, sőt, az énekes mimikája révén vizuális élmény jellemez.
Az EAR Együttesben kiváló művészek szolgálják a szerzőket. Ezen az estén Skoff Zsuzsa énekelt, Matuz István fuvolázott (aki a tábor tanára is), Baráth Bálint és Faragó Béla zongorázott (az előbbi ütőhangszereket, az utóbbi szintetizátort is kezelt), Pintér Gyula az elektronika terén közreműködött, Horváth István vállalta a hangmérnök kulcsszerepét, s a művészeti vezető Sugár Miklós vezényelte a zárószámot.
A művek megértését jól segítette a szerzők tájékoztató előadása. Az EAR együttes sikerrel nyitotta meg a füleket, s a közönség hosszan tartó tapssal köszönte a műsort.
Ember Csaba